A tiszta szeretet

Szerelmes vagy. Szárnyalsz szabadon. Majd egy láthatatlan kéz kinyúl és leránt a földre. Nagyot esel, összetöröd magad. Mindened fáj. És jön az önvád: - „Maradtál volna a biztonságot nyújtó falak mögött! Oda nem ér el a fájdalom. Se a csalódottság, se a szomorúság. A tehetetlenségről nem is beszélve. Igaz, hogy a szeretet és öröm is kívül marad, de megéri. A biztonság mindennél fontosabb!” El is döntöd, hogy rögvest visszamész az erődödbe. Megerősíted a falakat. Betömködöd a lyukakat, hogy nehogy újra eszedbe jusson kilépni onnan. Ott védve vagy. Kicsit ugyan hűvös van bent, meg félhomály. És egyedül vagy. Na de te szeretsz egyedül lenni! És különben is, egész komfortos ott bent. Így hát neki kezdesz a munkának. Újabb sor falat húzol. Amint megvagy ezzel, megnyugodva, elégedetten méregeted munkád eredményét.

Igen ám, de mikor legutoljára kint jártál, egy érzelem valahogy belopta magát a szívedbe és behoztad az erődbe. És ez az érzelem kapva az alkalmon egy kérdést suttog feléd: -„Van-e helye a csalódásnak a tiszta szeretetben?”. Nem érted, ki beszél hozzád és mit akar tőled. Elhessegeted magadtól, de az nem hagyja magát. Újra felteszi a kérdést: -„Van-e helye a csalódásnak a tiszta szeretetben?”. Kezdesz bosszús lenni. – „Hagyjál már, te hang! Milyen kérdés ez? Persze, hogy van! Látod, hogy szerettem és csalódás ért.” A hang ekkor megkérdezi tőled: - „Valóban tiszta szeretettel szeretettél?” Most már tényleg eleged van ebből. De aztán mégis úgy érzed, érdemes meghallgatnod ezt a hangot. Így hát kérdőn felé fordulsz: -„Mit akarsz mondani ezzel?” – „Csak azt – válaszol a hang, - hogy a tiszta szeretet elvárásoktól mentes, önmagáért való. Lehet-e csalódni, ha nincsenek elvárások?”. Ezen eltöprengsz.

A hang, megérezvén bizonytalanságodat, így szól: - „Gyere, fogd meg a kezem! Mutatok neked valamit. Hozd magaddal Őt is, aki megbántott!” És elindultok befelé. Fájdalmon, csalódáson, tehetetlenségen, szomorúságon át vezet az út. Aztán mikor már úgy érzed, mindennek vége, váratlanul belehulltok a Végtelen Szeretetbe. Feloldódtok. Már nincs te és ő, már csak Egység van. Tudatosság van. Áramló tiszta szeretet van. És megérted végre. Szerethetsz szabadon. A szeretet a te lényeged. Mint kora őszi tájban a napfény hatására felszálló köd, úgy oldódsz bele a Végtelenbe.

Már érted, hogy van helye olykor a fájdalomnak, nem kell falat húzni ellene. Csak hagyni kell, hogy ott legyen. Megadni magad neki, hogy nyomtalanul tovább állhasson. Már azt is tudod, ha csalódás ér, az a te elvárásaidból fakad, így rajtad áll, meddig ragaszkodsz hozzá. Ha pedig úgy érzed, tehetetlen vagy, csupán át kell adnod magad a Kegyelemnek és ő mindent megold helyetted.

Mindezt megtapasztalva újabb döntést hozol: lebontod a falaidat. Az általuk nyújtott biztonság csak illúzió. Valójában börtön. Az Élettől zár el téged.

Fogod hát az érzelmek gigantikus hógömbjét, megrázod és kíváncsiságtól csillogó szemmel nézed, mint hull alá hópiheként a fájdalom és szomorúság és mint kavarog benned az öröm és a szeretet.

A Belső utazásban lehetőséged van megtapasztalni a világot formáló, gyermeki, tiszta szeretetet, mely minden létezés forrása.